A korábbi hírekkel ellentétben minden akadály elhárult a VOLT Fesztivál megrendezése elől - közölték a szervezők pénteken. Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseményének keddi indulásához most már minden engedély rendelkezésre áll. A regionális környezetvédelmi felügyelőség szerdán váratlanul elutasító határozatot hozott.
A szervezőket meglepetésként érte a döntés, ugyanis az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő VOLT-nak 10 éve ugyanez a helyszíne. “A VOLT 19 éve alatt a mostani volt az első alkalom, amikor egyetlen napra azt gondolhatta a közönségünk, hogy veszélybe kerül a fesztivál megrendezése" - nyilatkozták Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapítói.
Dr. Szájer József, EP-képviselő és Dr. Fodor Tamás polgármester – az elmúlt 48 órában velünk együtt sokat dolgoztak annak érdekében, hogy megoldást találjunk erre a kérdésre. A 20. VOLT Fesztivál előtt 4 nappal jó érzés azt látni, hogy számukra és Sopron vezetése számára is kiemelten fontos ez az esemény.”
Rólunk: www.akereso.com
forrás: hvg
fotó: Stiller Ákos