Azonnali belső vizsgálatot rendelt a SOTE rektora a testnevelési és sporttudományi kar idei diplomaosztójának ügyében, amelyről a hvg.hu írt hétfőn. Befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a BRFK-n. Az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus fia.
Július közepén a kettő diák évfolyam társaikkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. Tették ezt úgy, hogy az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. Egy harmadik hallgató is hasonló körülmények között abszolvált, mégsem kaphatott diplomát, mert hiányzik még a nyelvvizsgája. Az egyik friss diplomás egy sportügyekben illetékes kormánypárti parlamenti képviselő, Lasztovicza Jenő fia, két társa pedig a fiú kollégiumi szobatársai.
A Semmelweis Egyetem rektora is azonnali belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az ATV Híradó megkereste az ügyben Lasztovicza Jenőt, aki azt mondta, hogy csak kedden szeretne nyilatkozni az ügyben. Lasztovicza Jenő az MTI-nek hétfő délután azt mondta, hogy jogi lépéseket fontolgat a hvg cikke miatt.
Rólunk: www.akereso.com
forrás: hvg
fotó: TF
Botrány a TF-en
2012.07.24. 13:24 networksolutionhungary
Szólj hozzá!
Címkék: blog botrány tf akereső akereso akereso.com
A bejegyzés trackback címe:
https://akeresocom.blog.hu/api/trackback/id/tr494674964
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.