Fogyásnál a leglényegesebb, hogy ne siettessük a kilóktól való szabadulást. Igyekezzünk úgy beállítani, hogy hetente egy kilogrammtól szabaduljunk meg. Boros Szilvia sportorvos tanácsai.
Ahhoz, hogy megszabaduljunk 5 kiló plusztól, szükségünk lesz másfél hónap várakozásra. De lássunk is munkához. Először is teremtsük meg a fogyókúra optimális körülményeit. Kerüljük a stresszt. A stresszhelyzetek hatására ugyanis az éhségérzet megváltozik, ilyenkor pedig szinte lehetetlen fogyókúrázni.
Aztán törekedjünk a kiegyensúlyozott, napi ötszöri étkezésre. Egy 60 kilós, 30 éves nő energiaszükséglete átlagosan 2000 kcal, vagyis ha fogyókúrázni akar, akkor 1500 kcalt célszerű elfogyasztania. Lényeges a változatosság és a megfelelő zsír-fehérje-szénhidrát bevitel is, a helyes aránya pedig: 15 százalék fehérje, 25-30 százalék zsír és 55-60 százalék szénhidrát. Legegyszerűbben úgy érhető el, hogy a zöldségekre, gyümölcsökre helyezzük a hangsúlyt, emellett a húsfélék fogyasztását felére csökkentjük.
Persze a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen. Célszerű minden nap, de legalább heti öt alkalommal minimum 50 perc alacsony intenzitású mozgást végezni, mert ebben a tartományban nyeri szervezetünk a zsírokból az energiát.
Rólunk: www.akereso.com
forrás: hvg